Visszavonulása után azonnal edzőnek állt. 1984-ben a kuvaiti Jahra ajánlatára mondott igent.

Az első felvonás öt évig tartott, majd hazatérve két éven keresztül a Bakony Vegyész akkor még működő női csapatát irányította. 1991-ben visszatért Kuvaitba, s 1996-ig a Jahra-nál folytatta munkáját. 1998-ban a kuvaiti Quadsiáért felelt.  

Felnőtt és utánpótlás edző egy személyben, a nulláról kellett felépítenie a szakosztályt. Kinn tartózkodása ideje alatt az arab nyelvet is elsajátította. 2006-ban, hazatérve a Szentendre NB I/B-ben szereplő, igen fiatal játékosokból álló csapatának vezető edzői posztját vállalta el.

Dolgozott a Veszprémi Női kézilabda csapatnál és a Siófok KC-nál is.

Ma az utánpótlás válogatottak kapusedzője. Balatonalmádiban él, és saját, egyedülállóan felszerelt tornatermében tart külön edzéseket kapusok számára, és gondoskodik leendő kapusok képzéséről is. Szülővárosa, Polgárdi díszpolgárává választották, házasságából két gyermeke született. Feleségével, Bartalosné Csák Judittal mozgássérültek és sportolók rehabilitációját egyedülálló módon végzik. Rendkívüli eredményeket érnek el ezen a területen is, módszerük lényegesen lerövidíti a regeneráció és a sportpályára történő visszatérés idejét. 

A VT Vasastól vonultam be a Szondihoz, a Gárdai Feri bácsi által irányított kézilabda csapathoz – kezdte visszaemlékezését Bartalos Béla, akit Mazsiként ismernek a szurkolók, a barátok. –  

A legkellemesebb emlékeim közé tartoznak a Szondis évek, nagyon jól éreztem magamat a csapatban, melynek Gyűrüs Laci után én lettem a csapatkapitánya, s a válogatottban is az voltam 10 évig.

A Szondinál minden évben új csapatot építettünk, s ennek tevékeny részese voltam, az új, tehetséges fiatalok beépítésében. Emlékszem, kicsi csalással mindig elhoztuk a Budapesti Honvéd elől a jó játékosokat, akik már nálunk voltak, mire a fővárosiak felébredtek. Fehérváron 15 évig éltem, eszembe sem jutott, hogy elmenjek, hiszen mindent a Szondinak köszönhettem.

Amikor felkerültünk az NB I-be, szem elé kerültem, válogatott lettem, de maradtam. Emlékeim között kiemelt helyet foglal el a legendás „gödör” ami nagy bánatomra megszűnt, ahogy láttam, a helyén egy szállodát építettek fel. 

– Milyen emlékei vannak a régi csapatról, játékostársairól?

– Minden játékosunk közel került a válogatotthoz, mert rengeteget dolgoztunk, képzett edzők irányítása alatt. Amikor befejeződött egy edzés, mi tovább maradtunk, s folytattuk a munkát. Ma erre már nincs lehetőség, mert nincs terem, így nincs lehetőség, s ez gondot okoz itthon. Ezért is csináltam meg a házam mellett a saját termemet.

De visszatérve a kérdésre, kiváló társak alkották a Szondit. Így például a Gyűrüs, a Skultéti, a Pál, a Kontra, és a Vincze, hogy csak pár nevet említsek. Viszont a Vincze nekem a legnagyobb keserűségem, mert Kovács Péter mellett Magyarország legjobb balátlövője lehetett volna.

Ám ez sajnos a balesete miatt, ami a szemét érintette, nem valósulhatott meg. Ám még így is megtanult egy szemmel dobni, emlékszem, a kórházban kezdtük el, amikor szappanokat dobált a mosdókagylóba. 

– Végül a Szonditól eltávozott, mi volt ennek az oka?

– Sportolói pályafutásomban az első szerelem a Szondi volt és mindig az is marad. Miért távoztam Tatabányára? Ennek az volt az oka, hogy Fehérváron nem voltak meg a bajnoki cím megnyerésének anyagi feltételei. Tatabányán viszont úgy gondolták, hogy akkor lehetnek bajnokok, ha én védek náluk. Bajnokok is lettünk a Bányásszal.

Aztán Veszprémbe igazoltam, s elmondhatom, hogy akkor kezdtük el építeni a jelenlegi csapat alapjait. Ott is négy évig voltam, majd következett Kuvait, ahol összesen 21 évig dolgoztam.

Ha azt kérdezem, hogy edző, akkor ki jut az eszébe először?

– Hát a Pálfalvy Karcsi, a Jasek, ő volt a Szondiban a kapusedzőm, senki más. Persze, a válogatottnál is voltak kapusedzők, de én csak a Jasekban hittem, benne bíztam. Nagyon sokat tanultam tőle, de persze nyitott szemmel jártam a világban.

Nekem is nagyon sok olyan tanítványom van, aki visszajár hozzám, s nem dicsekedni akarok, de a férfi- és a női NB I-ben jelenleg 15 tanítványom véd. A kapusedző az bizalmi poszt. A kapus nem vezéregyéniség egy csapatban, de ha nem tudja magával ragadni a többieket, akkor nem jó kapus. A világ legjobb csapata sem tud az lenni egy jó kapus nélkül. 

Gyűrűs László és az ő Szondija

1965-ben vonult be katonának, Gyűrűs László a Honvéd Szondi SE-hez. Rögtön egy sikercsapat tagja lett, hiszen akkor ősszel egy pót osztályozó mérkőzésen győztek Tatán, és azzal kivívták az NB II-es szereplés jogát.

Laci ma is mosolyogva emlékszik vissza, hogy csizmában és katonai gyakorló ruhában utazott el a mérkőzésre.

– “Két évig szerepeltünk az NB II-ben, majd 1967-ben már az NB I/B-ben kezdtük el a bajnokságot. A másodosztályban is két évig játszottunk, az utolsó mérkőzésen egy másik honvéd egyesület, a Budai Nagy Antal csapatát a gödörben nagy fölénnyel győztük le és így kerültünk fel az élvonalba.

Ahol 1970-ben mutatkoztunk be.

Egy mérkőzésre a mai napig is nagyon emlékszem.