Labdarúgás
A futball története a klubban
Már az 1950-es évek elejétől kezdve voltak annak nyomai, hogy a honvédségen belül foglalkoztak a labdarúgással.
Persze, nem olyan színvonalon, mint a kirakatcsapatnak számító Budapesti Honvédnál, de például a Székesfehérvári Honvéd csapata az 1961/62-es szezonban megnyerte a Fejér megyei bajnokságot.
Az igazi labdarúgó élet a Honvéd Szondi SE megalakulása után kezdődött.
Mező János labdarúgó vezető
Szondi-Sárosd
A csapat 1964-ben megnyerte a székesfehérvári járási bajnokságot, s így feljutott a megyei I. osztályba, ahol 1966-ban bajnok lett, így története során először léphetett pályára az NB III Közép csoportjában, ahonnan egy év után ki is esett.
Aztán 1970-ben, 1971-ben, 72-ben és 73-ban is olyan gyengén teljesítette a csapat a megyei bajnokságban, hogy komolyan felmerült a megszüntetése, de minden alkalommal győzött a józan ész.
1975-ben javultak a börgöndi körülmények, miután a csapat új öltözővel lett gazdagabb.
Ugyan nem ennek a hatására, de az 1977/78-as, majd az 1978/79-es bajnokságban is egyaránt aranyérmes volt, ám az osztályozókon nem sikerült kivívni az NB III-as szereplés jogát.
Késöbb 1984-ben már sikerült a feljutás, de egy év múlva a csapat kiesett a Duna csoportból.
1990 nyarától ismét NB III-as volt a Szondi, mely a börgöndi alakulat megszűnését követően már Szondi-Waltham néven szerepelt, a Videoton SC elnökének, dr. Brávácz Ottó támogatásának köszönhetően.
Ekkor a labdarúgók már szervezetileg csak laza kötelékkel kötődtek az anyaegyesület Honvéd Szondi SE-hez. Egy év múlva, 1992-től Szondi-Velence volt a csapat neve, mely az 1995/96-os NB III-as bajnokság végén megszűnt létezni, a jogutód a Velence lett.
Az idők folyamán a Honvéd Szondiban a teljesség igénye nélkül olyan ismert futballisták játszottak, mint Olajos Sándor, Brettner Csaba, Preszeller Tamás, Weitner János, Arany Tamás, Dala Géza, Balogh Zoltán, Kovács Zoltán, Szabó Zoltán, Kardos Attila, Faddi István, Bodoki Csaba, Mányoki Zoltán, Csernyi Csaba, Herczog Attila, és mások.
A csapat egyik legjobb ismerője Balogh Mihály, aki hosszú ideig, 1973-tól 1991-ig töltötte be a Szondinál a technikai vezetői posztot – azt követően még a Szondi-Walthamnál és a Szondi Velencénél is -, és mellette Börgöndön szolgált mint törzszászlós, majd főhadnagy, egészen az alakulat megszűnéséig.
– 1960-ban vonultam be sorkatonai szolgálatra Börgöndre – elevenítette fel a múltat Balogh Mihály. – Már akkor kijártam az ottani futballmeccsekre, néha még idegenbe is elkísértem a csapatot.
Akkor Még Mező Jani bácsi intézte a csapat ügyeit, míg az edző Róth Ferenc volt. Arra határozottan emlékszem, hogy 1960-ban NB II-es volt a csapat, és Fister Ferit onnan vitte el a Vasas. Sűrűn követték egymást az események, hol a megyében, hol az NB III-ban szerepelt a börgöndi együttes.
Én 1973-ban lettem a technikai vezető, akkor egy ideig Mező Jánost helyettesítettem, majd véglegesítettek, miután ő balesetet szenvedett. 1980-ig voltam kimondottan technikai vezető, majd azt követően szinte egyedül vezettem a szakosztályt, miután gyakorlatilag nem volt vezető, csak papíron.
A sorsunk a sorkatonai szolgálat, illetve a börgöndi alakulat megszűnésével pecsételődött meg, 1989 és 1990-ben. Nagyon sok kiváló futballista fordult meg a csapatban, de igazán híres játékosok akkor kerültek hozzánk, amikor már Szondi-Waltham néven szerepeltünk, hiszen lényegében mi voltunk a Videoton második csapata.
Akkor olyan játékosok futballoztak nálunk, mint például Földes Gábor, Sipos Szilárd, Bekő Balázs, Zimmermann Tamás, Salacz János, Vajda Gusztáv, vagy a dunaújvárosi Salamon. Akkor játszottuk az emlékezetes Magyar Kupa meccset a Budapesti Honvéddal, és csak 3-2-re kaptunk ki.
Emlékszem, a Honvéd vezetőedzője, a finn Marti Kuusela olyan dühös volt a Honvéd gyenge játéka miatt, hogy a meccs utáni közös vacsorára nem engedte be a játékosait, mondván, nagyon gyengék voltak, nem érdemlik meg az étkezést.
– Árulja el, a kezdetekben valóban nagy volt a konkurencia harc a Toldi SE és a Szondi SE között?
– Igen, eleinte az volt, s a Toldi lépéselőnyben is volt velünk szemben. Aztán ez egy idő után már megváltozott.
Nekem is kellett egy kis idő, mire sikerült a mérleget a helyére billentenem a bevonultatásokat illetően. Azért azt nem felejtem el, amikor az 1979/80-as bajnokság utolsó meccsét pont a Toldival játszottuk Börgöndön.
Amennyiben nyerünk, mi vagyunk a bajnokok, ha döntetlen, akkor már a Toldi. Koszorús Pista volt a játékvezető. A legenda szerint a toldisok megkörnyékezték a bírót, s talán így is lehetett.
Mert az első félidő után 2-0-ra vezettünk, majd a második félidőben jött a Toldi szépítő gólja. Ám a befejezés előtt pár perccel Koszorús befújt egy tizenegyest ellenünk, ami nem volt az.
Nem is tudták végrehajtani, mert a nézők berohantak a pályára, s meg akarták verni. Ő beszaladt az öltözőbe, le sem fújta a meccset, ami viszont 2-2-re lett elkönyvelve, így a Toldi lett a bajnok. Az már más kérdés, és minket nem vigasztalt, hogy a játékvezetőt végül egy évre eltiltották.
– Úgy tudni, hogy eléggé mostoha körülmények között voltak a futballisták Börgöndön.
– Ez az első időszakban valóban így volt, nem olyan jó körülmények között dolgoztunk, mint például a birkózók és a kézilabdázók. A katonáknak el kellett látniuk a szolgálati feladataikat, és csak azt követően, délután 4 óra után sportolhattak, azután mehettek az edzésekre, és hétvégén elmehettek a mérkőzésekre.
Ráadásul az is előfordult, ha valakit beosztottak szolgálatba, vagy őrségbe, az nem tudott a többiekkel tartani. Aztán később ez megváltozott, a parancsnoknál sikerült elérni, hogy a hétvégi meccsek idejére a futballistákat nem osztották be, sőt, a meccs után csak hétfőn reggel kellett visszatérni a laktanyába.
Ez nagyobb jutalom volt, mintha pénzt kaptak volna. Ettől aztán eredményesebb is volt a csapat. Úgy gondolom, hogy az utolsó 6-8 évre már nem lehetett panaszuk a játékosoknak, hiszen a körülmények pozitív irányba változtak, a játékosoknak már sokkal jobban ment a soruk, sokat voltak távol. Sikerült kiharcolni, hogy elengedjék őket a laktanyából.
Ők is örültek, ha kaptak pár nap szabadságot.
– Volt azért egy sötét folt a csapat életében, ez pedig a bizonyos totó botrány.
– Akkor még nem voltam a csapat mellett, de persze hallottam, tudok róla. Akkor az azóta már elhunyt Neubauer István volt az edző, és pár játékos benne volt az ügyben, melynek részleteit nem ismerem.
Úgy emlékszem, hogy az edzőt örökre eltiltották, a játékosok pedig a Szondiban többé nem léphettek pályára. Sötét folt, ugyanakkor elenyésző részét képezi a labdarúgó-szakosztály történetének.
